Ide nézz!

Szia. Örülök neki, hogy ide találtál. Remélem elnyeri az oldal a tetszésedet és még sokszor fogsz erre járni. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a blogra lehetséges a regisztráció, ha regisztrálsz, akkor hozzá is szólhatsz egy-egy bejegyzéshez és el is beszélgethetünk róla. Emellett elérhettek Yahoo Messengeren a jakabdar@yahoo.com felhasználón keresztül vagy MSN-en a justjakab@hotmail.hu felhasználón keresztül is.

Last Comment

neked is kellemes vakációt! ;)

2012. Jul. 18. @ 22:29:27
by fruncus


Örülök Blaze, hogy elnyerte a bejegyzés ...

2012. May. 07. @ 16:00:40
by Jakab


Teljesen jó lett a bejegyzés, és ...

2012. May. 06. @ 22:27:11
by blaze


Köszönöm Kedves Frunci. Én is kívánom ...

2012. May. 06. @ 22:15:01
by Jakab


nem tudom hogy sirjak vagy nevessek..ez ...

2012. May. 06. @ 22:12:28
by frunci


Announce

Calendar

August 2017
MonTueWedThuFriSatSun
 << < > >>
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Who's Online?

Member: 0
Visitor: 1

Aug162012

Költözés: filokor.blogspot.ro

Először is üdv így a vakáció után.

Másodszor pedig szeretném bejelenteni, hogy a blog elköltözött. Ennek azért láttam szükségességét, mert az utóbbi időben a sosblogs rengeteg reklámot betett, lévén ingyenes felhasználó vagyok. Ezek eltüntetésére pedig nincs lehetőség, hacsak anyagilag kicsit meg nem támogatom a szolgáltatót. Erre pedig egyenlőre nincs lehetőségem. A másik ok, hogy párszor gondom akadt a kezelőfelülettel és az oldal kinézetének változtatása sem nagyon ment. Bevallom, nem igazán értek ehhez.
Tehát kerestem egy könnyebb kezelőfelületű és reklámmentes szolgálgatót. Igazából nem is kerestem, hanem rögtön ajánlották is a blogspotot.
A költözés már megvolt. Bár valószínűleg még lesznek változások az új oldalon is. Még ki kell tapasztaljam, hogyan is működik és persze szeretném a felhasználóbarátabbra megcsinálni.

Az új címet megtaláljátok a címben :D.

A régi bejegyzéseket már átköltöztettem, szóval azokat az új oldalon is megfogjátok találni.

Jakab · 46 views · 0 comments
Categories: Történetek
Jul182012

Első évad: Évadzáró

Elnézésedet kérem az igen furcsa címért. Azonban valami leküzdhetetlen színészi hajlam nem hagy nyugton és minden egyes idegszálamon táncolva követeli, hogy ez legyen mostani bejegyzésem címe. Amint pedig sikerül valahogy elkapnom a kis nyavalyást és bezárnom a hátsó szobába, azonnal elmagyarázom a helyzetem.

Ennyit a viccelődésből.
Az a helyzet, hogy itt a vakáció. Jó, tudom, egy kicsit elkéstem, elvégre július közepe van. Azonban az a helyzet, hogy én most érzem magam végre vakáción. Vasárnap jöttem haza edzőtáborból, tehát eddig ment a munka keményen. Most pedig, hogy megcsapott a pihenés lehetőségének szele, élni akarok vele.
Ezen okból kifolyólag nem lesznek új bejegyzések a blogon a nyáron. Valószínűleg augusztus közepétől várhatóak az újabb gondolatmenetek, de lehet csak szeptemberben jelentkezem újra. Nagyon szeretnék pontosabbat mondani, de most nem megy.
Ellenben azt megígérem, hogy ez idő alatt sem hagyom abba az elmélkedést. Jó gondolataimat pedig papírra vetem, s mikor úgy látom itt az idő, összeszedem őket és megosztom veletek.

Kellemes és pihenéssel teli vakációt kívánok mindenkinek! Az ősz közeledtével újra találkozunk, de azért addig is elmélkedjetek a dolgokon, mert annál izgalmasabb dolog, nagyon kevés akad.

Jakab voltam és ezzel a bejegyzéssel vége az első évadnak. Függöny! 

Jun252012

Vallás és hit

Gondolom mindenki elgondolkozott már azon, hogy mi is a vallás vagy a hit. Régen ez sokkal többet jelentett az embereknek, mint a mai rohanó világban. Ettől függetlenül még nem tűnt el teljesen, még mindig a világ népességének nagy része hozzátartozik valamilyen valláshoz, legyen az kereszténység, muzulmán, zsidó, hinduizmus vagy bármi más. Emellett igen sokan vallásos neveltetést kapnak, lévén, hogy a szüleik még úgymond abból a generációból származnak, ahol nagyobb szerepe volt ennek. Én is ilyen családból származom.

Előbb tisztázzunk két dolgot. Én külön szoktam választani a vallás és hit fogalmát. Ezt csak azért szeretném leszögezni, mert sok olyan emberrel találkoztam, akik számára ez a két fogalom teljes szimbiózisban van. A vallásod meghatározza miben hiszel és a hited, hogy mi a vallásod. Én ezzel nem értek egyet. Lehetek attól még katolikus, hogy, mondjuk nem hiszek a bibliában és hihetek Mohamed próféta tanításaiban, de ez nem jelenti azt, hogy az iszlám a vallásom. Szerintem most már érted, hogy mire is gondolok.

Elsőnek szeretném a vallással kapcsolatos gondolataimat megosztani veled.
A vallás számomra egy olyan fogalom, mely nagyjából meghatározza azt a képet amit az ember alkot a világról. Gondoljunk csak bele. Az ókori görögök és rómaiak vallása több istenhívő volt, ugyan úgy ahogy az akkori skandinávoké. Ezek az emberek még a legtöbb természeti, de akár mesterséges jelenséghez is, kapcsoltak egy istenséget. Biztos mindenki hallott már Zeuszról, Apollóról, Tritonról, Odinról vagy Lokiról, persze ez csak pár név a több ezer név közül, melyeken az akkori emberek isteneiket szólították. Akkoriban nem voltak ritkák az áldozatok, emellett a legtöbb foglalkozásnak megvolt a saját istene, például a görög katonák általában Arészhoz imádkoztak, míg azok akik a tudást és bölcsességet keresték Athénéhoz. Azonban mikor bejött a kereszténység Európába, mely monoteista vallás, ez a világkép, akár azt is mondhatjuk, felborult. Elterjedése után, pedig meghatározta egész Európa történelmét és filozófiáját, egészen a mai napokig, igaz útközben szépen lassan egyre többet veszített az erejéből.
Számomra tehát nem bír különösebb jelentőséggel az, hogy ki milyen valláshoz tartozik, csak annyira, hogy meg tudom állapítani, körülbelül hogyan tekint a világra. Mélyen elítélek bármilyen vallási megkülönböztetést és ellene vagyok.
Ellenben minden vallásnak megvannak a túlbuzgó hívői, ami még elfogathatóbb, és a fanatikusai, akik sokszor teljesen ésszerűtlen dolgokat tesznek egyházuk nevében. Én többször találkoztam az előbbi kategóriával, az utóbbihoz még nem nagyon volt szerencsém, őszintén szólva nem is igazán szeretném ha lenne. Ilyenkor igen érdekes beszélgetések kerekedtek ki, ha valahogy szóba jött a vallás és a hit kérdése, lévén, hogy én, igaz katolikus családban születtem, nem tartom magam annyira kereszténynek. Én szeretek enyhe szkepticizmussal tekinteni mindenre,  tehát a különböző egyházak és azok dogmáira is. Vallásomat tekintve katolikus vagyok, de a felfogásom sokkal közelebb áll az agnosztikusokéhoz (ez azonban nem vallás, hanem sokkal inkább világnézet). Kicsit elkanyarodtam a témától, elnézésedet kérem ezért. Szóval volt szerencsém nálam sokkal jobban egyházukhoz ragaszkodó emberekkel beszélgetni. A legérdekesebb talán az egyik tanárommal (nem vallástanár) lefolytatott beszélgetés volt, melyet az indított el, hogy meséltem neki a rasztafari vallásról. Beszélgetőpartnerem kifejtette, hogy szerinte ez a vallás értelmetlen, főleg azzal nem értett egyet, hogy nekik a marihuána szent növény. Ekkor rákérdeztem, hogy annak mi értelme volt, amikor a keresztes hadjáratok során ezreket gyilkoltak meg a keresztes lovagok, természetesen mindezt az Úr nevében. Nem igazán tetszett a válasz, amit erre kaptam. Elég régen volt ez a beszélgetés, ezért nem tudom szó szerint idézni, de a lényege az volt, hogy ami a múltban történt azzal nem kell foglalkozni, hanem a jelennel számít. Mivel pont akkor lett vége az órának, már nem tudtam neki kifejteni nézeteimet ezzel kapcsolatban. Remélem nem haragszol, ha most megteszem. Szerintem igenis számít a múlt, elvégre az határozta meg a jelenünket. Én személy szerint nem vagyok túl büszke arra, hogy olyan egyházhoz tartozom, amely mondvacsinált okokkal több ezer férfit küldött messze a szülőföldjétől, hogy ott legyilkoljanak megannyi embert, pusztán azért, hogy felszabadítsák a "szent földet". Ezt én vallási fanatizmusnak nevezem. Ahogy azt is amikor arab terroristák Allah nevében hajtanak végre öngyilkos akciókat. Ezek az emberek pajzsként használják az őket érő vádak ellen vallásukat és ráhárítják a felelősséget az egyházra. Holott az nem tehet semmiről.
Kicsit összesítsünk. Tehát a vallás nem egy rossz dolog, sőt, kifejezetten jó, ha megfelelő neveltetés keretei között adják azt át és nem társul mellé fanatizmus. Világképünk kialakításában sokat segíthet, én sem tagadtam soha, hogy a vallásnak nem volt befolyása abban, ahogy a világhoz viszonyulok, de nem szabad csak erre az egy dologra alapoznunk nézeteinket. Vallásunkat pedig ne használjuk pajzsként, ha belőle merítünk erőt, az teljesen normális. Nekem is van ismerősöm, aki azt mondta, hogy neki ez reményt ad. A remény pedig fontos és ha te az egyházadban és annak tanításaiban megtalálod azt, annak csak örülni tudok. De óva intelek attól, hogy valakit túlságosan is megpróbálj meggyőzni arról, milyen jó is a te vallásod. Elmondhatod a nézeteidet és tapasztalataidat, de ne légy tolakodó. Mindenkinek meg van a joga, hogy eldöntse milyen vallásba tartozik.
Csak még annyi a vallás mellé, hogy nem árt ha utánaolvasunk vagy beszélgetünk más egyházhoz tartozó személyekkel, legalább az öt világvallásról jó ha van egy általános képünk. Szóval ha épp unatkozol, vagy hajt a kíváncsiság nyugodtan keress rá más vallásokra. Elég ha csak a Wikipédián amit írnak róluk (az öt nagy világvallásról bőven írnak) elolvasod.

Most pedig jöjjön a címben második helyet elfoglaló szócskáról egy kis elmélkedés. A hitről.
Én a hitet két fajta képen értelmezem.
Az egyik: azoknak a dolgoknak a gyűjteménye amelyekről mi magunk, vagy valaki más meggyőződött és átadta nekünk, mi pedig elfogadtuk ezeket örök érvényű igazságnak. Azt is mondhatnám, hogy létezésünk axiomájinak gyűjteménye. Ilyen lehet példának okáért Darwin természetes kiválasztódás elmélete (ezt én személy szerint elfogadom). De, és talán ez baromságnak fog tűnni, ha még sosem láttunk fehér hollót, akkor hihetjük azt, hogy nem is létezik, csak fekete. Legtöbb ember azt mondja, hogy abban hisz amit lát, ez nem is baj, de néha jobb ha értelmünk útján próbálunk meg "meglátni" valamit. Ezt hívjuk filozófiának, persze ennek is van több ága (erről tervezek is írni majd egyszer). Az Istenben való hitet ide nem tudom besorolni, mivel én, de szerintem mások sem, látták még saját egyházuk istenét vagy isteneit. Ezért is szedem két részre a hitet, mint fogalmat.
Akkor pedig jöjjön a második értelmezése a hitnek. Azok a dolgok, amiket nem láttunk vagy tapasztaltunk még soha, de hisszük, reméljük, hogy léteznek. Talán ez az ahogy a legtöbben értelmezik a hitet, de számomra az első változat is megállja a helyét. Elvégre hallottam már, hogy azt mondják: "Én hiszek az evolúcióban!", ez azonban egy olyan jelenség, amit be lehet bizonyítani, nem valamiféle misztikum. Ide tartozhat az amikor olyan kijelentéseket teszünk, hogy az emberek mind rosszak. Nem hiszem. Lehet, hogy az illető aki ezt mondja többször találkozott kellemetlen alakokkal, ettől függetlenül, nem lehet minden ember rossz, mivel valószínűleg még nem beszélt egyenként mind a hétmilliárd lakosával a földnek. De ettől függetlenül hiheti ezt. Tehát ez egy olyan kijelentés ami nincs bizonyítva, szóval csak hiheti, hogy így van. Ilyen, szerintem, a vallásos hit is. Nincsenek kézzel fogható bizonyítékaink, s értelmünkkel sem vagyunk képesek teljes mértékben megmagyarázni a mindenható lények létezését. Igaz sejthetjük azt. Arisztotelész is azt mondta, hogy kell legyen egy isten, mert van egy bizonyos fok ami felett nem állhat más, csak egy mindenható lény. Ez azonban csak egy sejtés, tehát nem lehet az előző kategóriába besorolni, sokkal inkább tartozik a másodikba.
A hit egy nagyon jó dolog. Sok embernek ad erőt vagy reményt, még a legelkeseredettebb pillanatokban is. De azért nem mindegy, hogy miben hiszünk. A legjobb ha pozitív dolgok tartoznak ide, az sokkal jobbat tesz a közérzetünknek. Vallásunk hirdette dolgokból pedig annyit higgyünk el amennyit szeretnénk. Az viszont sosem árt ha egy kicsit elgondolkozunk róluk, mielőtt kőbe vésett törvényként tekintenénk rá.

Ha bármiféle észrevételed van a bejegyzéssel kapcsolatban, vagy szeretnéd megosztani a nézeteidet mai témámmal kapcsolatban, akkor lehetőséged van rá komment formájában a bejegyzésnél, vagy küldhetsz e-mailt, esetleg felvehetsz Yahoo Messengerre vagy MSN-re és hosszabban is elbeszélgethetünk. 

Jun222012

Alkotás

Végre újra van szabadidőm, szóval nekiláttam írói tevékenységem folytatásának. Ez az ami ötletet adott a mai bejegyzéshez.

Szóval mostani témánk, mint az a címből is kiderül, az alkotás.
Mit is jelent alkotni? Nem foglak kedves olvasó valami értelmezőszótárból szedett magyarázattal fárasztani. Most be kell érned az én fejemben meglévő képpel, ami az alkotni szó hatására jön létre. Alkotni annyit tesz, mint létre hozni valamit, legyen szó egy kötött zokniról, egy novelláról, egy festményről, egy gépről, bármiről.
Ha minden esetről kéne írjak, akkor bizony itt ülhetnénk ítéletnapig. Én azt a fajta alkotást fogom tárgyalni, ami hozzám a legközelebb áll, a művészi alkotást. Ezalatt értem egy szobor kifaragását, egy festmény elkészítését, egy vers megírását vagy egy novelláét és minden olyan tevékenységet aminek a végeredménye valamilyen kulturális értéket képvisel. Persze ez függ attól is, hogy kinek mi a művészet. Én beleveszem ebbe a csoportba ugyan úgy az írást is, mint a festést vagy a színjátszást.
Személy szerint tisztelem mindazokat akik képesek valami értékelhetőt létrehozni. Persze ezt nem könnyű.
Először is jó ha az ember tisztában van saját művészete által megkövetelt alapokkal. Az írásban ilyen például a helyesírás vagy a cselekmény mozzanatai, amit nem árt ha betartunk. Természetesen vannak olyan írok akiknek éppen abból adódik különlegességük, hogy valamilyen alapdolgot nem tartanak be (biztos nem a helyesírás az, mert aki azt nem tartja be, abból nem lesz író). De ahhoz valami mást nagyon kell tudni. Szó mi szó, jó ha az ember tudja az alapokat.
Másodszor. Meg kell találnunk a saját stílusunkat. Nem mindenki tud Rejtő Jenő stílusú komikus könyveket írni, vagy Dean R. Koontz bestsellereket, esetleg megfesteni egy Rafaelo vagy Dalí képet és ez így a jó. Ki kell alakítanunk saját alkotási módunkat. Vannak akiknél ez teljesen spontán jön és akár műről műre változhat is, általában mégis valamilyen, igencsak tág határok között mozog. Vannak olyanok akik, lehet több mindennel próbálkoztak, s lehet nem is rosszak ezek a kis kitérőik, de egy bizonyos stílusban mégis sokkal jobb teljesítményt tudnak nyújtani. És vannak olyanok, akik nem igazán próbálkoztak még más stílussal, de nem is kell nekik, mert az hogyan alkotnak egyszerűen úgy remek, ahogy csinálják. Valaki stílusa persze függ általában attól, hogy mit élt meg eddig és, hogy hogyan látja a világot. Nekem például érdekes szokásom, hogy ha melankolikusabb hangulatban vagyok sokáig, akkor igen érdekes monológokat írok. Azonban ez az, ami egyedivé teszi mindenkinek az alkotásait, persze csak ha megfelelően visszatudja adni a műveiben a gondolatait, legyen az közvetlen vagy közvetett módon.
Harmadszor pedig: gyakorlás. Mint sok minden másra, az alkotásra is igaz az, hogy minél többet csináljuk, idővel annál jobb lesz. Nem sok mindenki tud elsőre megfesteni egy Mona Lisát, aki igen azelőtt le a kalappal. Ha valamihez van tehetséged az jó, de a tehetség magában nem elég. Édesapán színész, vele beszélgettünk már a tehetségről és a munkáról, elvégre az ő szakmájában ez számít. Ő mondta, - s teljesen egyet értek vele - hogy a tehetség magában nem elég ahhoz, hogy valaki igazán jó legyen, (egy tízes skálával magyarázta a dolgot) ha valaki tehetséges, de nem dolgozik, az mondjuk egy hatos, gyenge hetes; ha valakinek nincs túl sok tehetsége, de rászánja az időt és dolgozik az elérheti a nyolcast; akinek pedig tehetsége is van és dolgozik is, az kilences, igazán sok munkával pedig tízes. Szerintem helyénvaló amit mond. Hiába született valaki zseninek valamiben, ha lusta és nem próbálja fejleszteni a saját tudását. Talán ez a Déry Tibor idézet meggyőz arról, hogy igazunk van, nekem és édesapámnak: "A természetes tehetség mellé valamennyi elméleti tudás is szükségeltetik." És még egy James Arthur Baldwin idézet, hogy kerek legyen a világ: "A tehetség mögött köznapi szavak rejlenek: szorgalom, szeretet, szerencse, de mindenekelőtt a kitartás." Talán így már elhiszed, hogy nem elég a tehetség, gyakorolni is kell.
Végezetül összegezzünk, hogy mi is kell ahhoz, hogy valaki jó alkotó legyen: az alapok ismerete, saját stílusunk megtalálása és rengeteg gyakorlás.
Még annyit szeretnék hozzátenni a dologhoz, hogy alkotni valamit remek érzés. Nagyon jó az, amikor egy művedet megmutathatod valakinek, az pedig elmondja róla a véleményét. Ezeket a véleményeket jó meghallgatni és meg is fogadni egyiket-másikat. Tanuljunk másoktól és legyünk nyitottak a világra. Ez a két dolog rengeteged segíthet. Ne járj csukott szemmel, bezárkózva a saját kis világodban, mert így idővel, legyen az egy év vagy tíz, de egyhangúvá fog válni az amit kiadsz a kezed közül.

Remélem ez az írás hasznos volt a számodra. Most pedig sipirc és alkoss valamit, mert nagyszerű érzés.

Jun182012

Összesítsünk

Végre van időm és energiám írni egy teljesen új bejegyzést.  Szóval neki is látok.
Lássuk csak, mi volt az amiért nem tudtam írni ide. Azt hiszem kezdem az elején. Június harmadikán volt egy nemzetközi judo verseny Aradon. Ez egy emlék verseny volt annak a bácsinak aki behozta a judot és a jujitsut Romániába. Nos, erre a versenyre volt egy kéthetes készülés, amit nagyon komolyan kellett vennem. Legutóbb áprilisban volt versenyem és már benne volt az az érzés, hogy fejlődtem azóta. Ezt sajnos itthon azért nem tudtam igazán letesztelni, elvégre a csapatársaimat ismerem, tudom mik a kedvenc technikáik és, hogy általában hogyan küzdenek. Szóval nagyon vártam a versenyt, hogy lássam tényleg fejlődtem-e. Edzéseken még jobban hajtottam, ez persze ahhoz vezetett, hogy rendesen kifáradtam, így amikor nem suliban voltam és nem is edzésen, épp aludtam, mindegy milyen napszak volt. Ennek persze megvolt az eredménye. A versenyen a saját kategóriámban, 66 kilogramm, második helyezett lettem. Minden harcomat ipponnal nyertem meg (ha valaki ippont szerez vége a küzdelemnek), ennek köszönhetően volt is egy bunyóm, amit hat másodperc alatt befejeztem. A döntőben egy kék öves judokaval kerültem össze (Öv fokozatok, legalacsonyabbtól felfelé: fehér, sárga, narancssárga, zöld, kék, barna.  Ezután már a danok jönnek). A srác leghosszabb meccse körülbelül tíz másodperc volt. Mindent megpróbáltam, ami tudtam, persze végül ő nyert. Nem voltam letörve, sőt örültem neki, hogy tőle kaptam ki. Talán ez az ami olyan széppé tudja tenni a judot. Még akkor is van sikerélményed ha veszítesz, persze csak akkor, ha tudod, hogy küzdöttél. A második hely így is az enyém lett. Az edzőm testvére megdicsért és az egyik csapattársam apja is. Nekem mégis volt egy olyan érzésem, hogy lehetett volna jobb is. Persze fél év judo után, azt mondták, ez is nagy teljesítmény. Én akkor is még most is azt mondom: Lehetett volna jobb is. Ezért pedig tenni is fogok. A héten belekezdtünk az erőnléti edzésekbe, én pedig eldöntöttem, hogy amilyen keményen csak lehet úgy fogom csinálni. Jobb akarok lenni és az is leszek.
A másik dolog, ami miatt a verseny után sem volt időm írni. Múlthéten ballagtam. Igen bizony, befejeztem a nyolcadik osztályt. Ez magában nem is lett volna gond, ha nem nekem kell megcsinálnom a ballagási műsort. Karinthy Visszakérem az iskolapénz című irománya alapján készült jelenetet adtuk elő, persze átírva, én írtam át és egy köszöntő beszédet is kellet írni. Ez nem tűnik soknak, de hidd el, rendesen el lehet velük bajlódni. A végén azért minden jó lett. A ballagás megvolt, aznap este pedig egy hatalmas buli a nyolcadikosokkal. Utána két napig nem bírtam mozgatni a nyakam, de megérte.
Szóval ez történt velem az elmúlt majdnem egy hónapban. Most pedig végre tudtam írni egy új bejegyzést. Már csak a vizsgákat kell letudni és jön a vakáció. Akkor végre neki állhatok edzésen kívül is mozogni, mivel edzésem csak hétfőn, szerdán és pénteken van, ezért keddre és csütörtökre ki kell találjak magamnak valamit. Az állóképességem fejlesztenem kell, mert sajnos nem a legjobb, s néhány kilót le is kéne adjak, hogy ne kelljen minden versenyem előtt diétázzak, hanem nyugodtan beférjek a súlykategóriába.

Mára ennyi. Nemsokára megint írok és nem csak egy ilyen sima naplóbejegyzés szerűséget, hanem olyan rendes, elmélkedős bejegyzést, mint ezelőtt.

Jun122012

Filozofikus monológocska

Tudom rég nem volt új bejegyzés, sajnos most sincs időm egy teljesen újat írni. Inkább szeretnék megosztani veletek egy régebbi írásom. Egy pályázatra készítettem tavaly. Kíváncsi vagyok mit szóltok hozzá. Nem is mondok többet róla, hadd tegye meg ezt maga az én kis művem.


Gondolkozó alma monológja

Almának lenni. Mit jelent? Egy gyümölcs vagyok ki a fán lóg és a napra vágyik. Egyszerű formájú, piros test, vagy akár zöld, tán sárga, kicsi vagy nagy, ősz vagy más évszak gyermekének lenni. Miért vagyok ilyen? Rengeteg kérdés melyekre a választ nehéz megtalálni, sőt talán lehetetlen. Hiába töröm vitaminoktól duzzadó fejem, de, hogy választ találjak kérdéseimre, kevés a remény. Figyelem az embereket, hátha ők ihletet adnak, mint ősi felmenőm Newtonnak, mikor fejére pottyant. Vagy olyan bölcselet jut eszembe amit Hamlet mondott reneszánsz kori barátomnak, miszerint "Enni vagy nem enni? ". Régi gondolkodók tudása fenn maradt számomra, de azok más kérdésekre adnak választ. Mi tévő legyek? Jonagolditosz rájött, hogy minden apró részecskékből áll, de ez még nem válasz semmire. Talán valaha nem is alma voltam? Lehet régen egy egyszerű kavicsot, vagy talán hatalmas épületet alkottak darabkáim. Vajon milyen választ kapnánk, ha minden atomom történetét megvizsgálnánk? Talán választ kapnék a létezés mibenlétének kérdésére? Sajnos nem hiszem. De nem elvetendő ötlet! Bár bizonyításához bonyolult folyamatok összessége vezetne, melyekre most nincs mód. Egy fa ágán lógva nehéz megmondani miért keleten kel fel a nap és nyugaton nyugszik. Én csak eme kert faláig látok, de szemeim határolt érzékelése nem korlátozza elmém szárnyalását. Tudom, hogy a világnak más tájékain más emberek és más almák élnek. Olvastam mindazon könyveket melyeket ebben a házban lakó fiúcska az édesanyám, eme gyönyörű almafa, alatt ülve olvasott. De nem találtam meg a betűk sorai között a választ kérdőjellel végződő mondataimra. Magonc korom óta gondolkozok azon miért is születtem a világra, mi oka volt a természetnek, hogy létrehozott. Rengeteg kérdés, melyekre nincs válasz, vagy ha van is, akkor még mindig oly messze. Kezd elfogyni az időm, hisz nemsokára leszednek. Bár akkor talán meglátom a világ többi részét és tudok értekezni más gondolkodókkal. Majd akkor az ötletek egyesülnek és talán megszületik a válasz rengeteg kérdésre. De mi van ha nem így lesz? Akkor elvszik a tudásom, nem fog megőrződni az utókornak. Viszont még mindig nem jutottam közelebb a megoldáshoz. Ó, mily bolond is vagyok. Kérdésemre keresve a választ elvesztem a részletek útvesztőjében és csak saját kicsinyes gondjaimmal foglalkoztam. Szörnyű, hogy ezek az apró figyelmetlenségek mihez vezetnek. Megy le a nap. Milyen szép is. Talán ma látom utoljára, holnap itt az almaszedés ideje. El kell hagynom majd ennek a gondozó ágnak a biztonságát. Egy idegen világ vár rám, sok veszély, de más is. Mi lesz velem ott? Talán megtalálom a lét kérdésére a választ? Újabb kérdések, s újabbak, melyek még újabb kérdéseket szülnek. Egy almaélet sem elég egyetlen kérdés megválaszolására. A legszörnyűbb pedig az, hogy egyetlen kérdés száz másikat szül. S minden következő kérdés még többet. A végén pedig olyan hatalmas családfa tárul elénk, amin lehetetlen visszanyomozni az első kérdésig. A múlt homályába veszik, vékony ködfátyol borítja, de akármilyen vékony is, nem tudom áttörni. Nem látom! Ez zavar! Nagyon zavar! ... De nincs mit tenni. Ha az őrületbe is kergetem magam, akkor sem fogok rájönni honnan kezdtem. Talán még jobban megvastagodna a fátyol, fallá, majd sziklává és végül ki tudja mivé. Megőrülök! Hiába hiszem azt, hogy egyre közelebb kerülök a megoldáshoz, csak eltávolodom tőle. Én csak egy halandó alma vagyok. Nem tudok válaszolni olyan kérdésekre, mikre a megoldást csak az Almaisten tudhatja. De vajon tényleg létezik az Almaisten? Van valaki aki megteremtette ezt az egész mindenséget amiben élünk? Vagy az anyag csak magától összeállt? Az lehetetlen. Semmi sem történik magától, mindennek oka van. Ahogy nincs alma fa nélkül, nincs eredmény előzmény nélkül. Tehát valami megalkotta a világot. De mi? Azt mondják az ősrobbanás után csak úgy magától kialakult az élet. Lehet. Bár lehet nem. Újabb kérdések amikre, csak nehezen lehetne megtalálni a választ. Bárcsak letudnám írni azt amire eddig rájöttem. Sokkal könnyebben átlátnám a részletek által alkotott összességet. A nagy egészt. Ez olyan mint én. Ha engem felvágnak alma darabokat kapnak, de ha a darabokat jól rakjuk össze, akkor megint van egy egész almánk. A sok apró dolog amire rájöttem miközben a válaszokat kerestem, azokat a darabok. Képesnek kell lennem arra, hogy összerakjam a darabokat, akkor talán megkapom az almát. A választ az első kérdésemre. De melyik is volt az? Sajnos még mindig nem jutott eszembe. A legutolsó kérdés amire még emlékszem az az, hogy: Almának lenni mit jelent? Már végighámoztam magam rengeteg dolgon, de még mindig nem tudom. Már elmúlt az éj, s felkelt a nap, én pedig még mindig csak töprengem. Szörnyű, hogy ilyen nehéz egy apró kis kérdésre választ találni. Hoppá! Valaki megfogott. Azt hiszem, most le fognak szedni. Vajon hova kerülök? Elvisznek egy boltba? Bár fogalmam sincs mi az. Vagy netán a magjaimból új almafát fognak nevelni? Jó lenne már most tudni a jövőt. De ez senkinek sem sikerülhet. Áúúú! Ez fáj! Valaki belém harapott. De miért tette? Azt hiszem tudom. Meg fognak most enni engem. Ezzel vége egyszerű almalétemnek. Valami újjá fogok változni, de mivé? Azt hiszem erre már sosem fogom megkapni a választ. Ég veled világ!


May172012

Bemutatkozás II

Tudom már volt egy Bemutatkozás nevű bejegyzés a blogon. Jogos tehát a kérdés, hogy minek még egy. Nos, gondolkoztam és arra jutottam, hogy miért ne vállaljam nyugodtan, hogy ki vagyok. Meg amíg megmaradok anonymnek addig lehetek így író, te pedig az olvasóm. Ám ha én megosztom veled, hogy ki vagyok, akkor akár barátok is lehetünk.

Most pedig készítek egy interjút magammal, mert ez így sokkal izgalmasabb, mintha csak monologizálnék itt.

Ki is vagy te kedves blogger?
Jakabnak hívnak. Nagyváradon születtem és lakok jelenleg. Diák vagyok, emellett judozok, remélem, hogy egyszer majd sikerül ebben a sportban komoly eredményeket elérnem.

Mik a hobbijaid? Mit csinálsz szabadidődben?
Általában olvasok, ismerőseimmel tartom a kapcsolatot valamilyen módon és internetezek. Ha van rá lehetőségem akkor találkozom a barátaimmal vagy a kutyámat sétáltatom, esetleg magamban megyek. Mindig gondolkozok valami, nem tudom megállni, hogy ne elmélkedjem valamin.

Szóval internetezel. Pontosabba mit szoktál csinálni, elvégre ez igen sok tevékenységet takarhat?
Nos, mint mondtam ismerőseimmel tartom a kapcsolatot, ez általában az elsődleges ami csinálok. Emellett 10 éves korom óta foglalkozom fórumos szerepjátékkal, ez a másik főbb elfoglaltságom. Van még két oldal amiket nagyon szívesen szoktam olvasgatni (megjgyezem ezek a linkekhez ki vannak téve), az egyik a wikidézetek a másik a citatum. Szeretek idézeteket olvasni, nem tudom igazából miért, de nagyon sok ideig le tud kötni.

Már említetted, hogy sportolsz, pontosabban judozol. Esetleg csináltál valamit előtte vagy csak most kezdtél neki a sportszerű testmozgásnak?
Már előtte is sportoltam, 5 évig vízilabdáztam. Sajnos ebben nem lett volna esélyem profi karrierre, ezért az edzőm azt tanácsolta, hogy ha profi karriert szeretnék, akkor próbálkozzam meg valamilyen küzdősporttal, ekkor ajánlotta a judot vagy a birkózást. Mivel édesapám is judozot fiatal korában, igaz sosem csinálta komolyan, ezért úgy gondoltam én is megpróbálkozom vele. A másik ok, ami miatt ezt választottam, az az, hogy, lévén ez egy keleti küzdősport, nem csak sport, hanem életút és életszemlélet is. Tulajdonképpen az vonzott, hogy nem csak a fizikális, de a mentális edzést is biztosítja.

Ha már szellemi edzésről beszélünk, akkor van olyan jellembeli tulajdonságod, amit a judonak köszönhetsz?
Olyan amit kizárólag, csak a judonak köszönhetek, szerintem nincs. Ellenben van olyan tulajdonságom, ami eddig megvolt, de a cselgáncs még inkább elmélyítette bennem. Ilyen például az, hogy nehezen veszítem el a fejem. Eddig is nyugodt emberként jellemeztek mások, de most már még inkább az vagyok. Emellett talán valamivel türelmesebb is lettem.

Értem. Akkor talán jöjjön az a kérdés, ami igazán fontos: Miért is kezdtél bele a blog írásba?
Ez viszonylag hosszú történet. Már régóta sokat filozofáltam és szerettem volna megosztani a gondolataimat másokkal. Sajnos a környezetemben nem igazán találtam embert akivel elbeszélgethetnék az ilyesmiről, nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs. A másik, hogy szeretek beszélgetni és ismerkedni az emberekkel. Jó megismerni mások véleményét bizonyos dolgokról, mások világszemléletét és igazából, azt ahogy hozzáállnak a dolgokhoz. Nem titkolom, hogy vannak olyan nézőpontok, amit ismerőseimtől tanultam el. Van például egy lány az iskolában, aki folyamatosan mosolyog és képes mindennek a jó oldalát látni. Eddig is tudtam, hogy jó érzés mosolyogni, de ő megmutatta nekem, hogy még jobb ha mindig mosolygunk és a rossz dolgoknak is nézzük a jó oldalát. Realista, néha enyhén pesszimista ember vagyok, de tőle megtanultam, hogy optimistának lenni még jobb. Szóval most inkább vagyok realista és enyhén optimista. Na, de kicsit eltértem a tárgytól. Szóval blogot azért kezdtem el, hogy megoszthassam a gondolataim másokkal és remélem, hogy megismerhetek új embereket, akik majd megosztják velem a véleményüket és akár komolyabb eszmecseréket is lefojtathatok velük.

Köszönöm, hogy mindezt elmondtad a kedves olvasóknak. Sok sikert kívánok a bloghoz.
Ez csak természetes és köszönöm a jókívánságot.


Még mielőtt azt hinnéd, hogy teljesen lökött vagyok, megnyugtatlak, hogy nem. Ezt már nagyon régóta ki akartam próbálni, s úgy gondoltam, most megvan rá a lehetőségem.
Most pedig szeretnék egy kéréssel fordulni hozzád kedves olvasó, kedves leendő ismerős, hogy ha úgy gondolod, akkor ide írj egy hozzászólást, amiben kicsit írsz magadról, persze csak annyit amennyit szeretnél megosztani velem és a többi olvasóval. 

May062012

Sors

A múlt héten egyik ismerősöm tartott nekem egy értekezést a sorsról. Azt tárgyalta, hogy milyen ironikusan is bánik velünk a sors, meg, hogy minden előre meg van írva, szóval a szokásos kiselőadás. Ez a beszélgetés előásott bennem egy régi gondolatmenetet, ami azóta már egyik alappilléréve vált a világról alkotott felfogásomnak. Ezt szeretném most megosztani veled. Előrebocsátom, hogy nem áll szándékomban senkit megsérteni. Nem ítélek el senkit, aki máshogy gondolkozik. Én csak elmondom, én, hogy gondolom.

Először is: Mit nevezünk sorsnak? Sajnos nem tudnék egy kielégítő magyarázatot adni magamtól, ezért muszáj egyik legjobb barátomhoz, a googlehoz forduljak. "Az emberi élet menetének intézője (istenség), vagy az emberi élet összefoglaló képe (jó vagy rossz sors). A modern drámairodalom inkább csak életképeket ad, a sorsot csak a cselekedet társadalmi következményének nézi és inkább hajlandó a sorsban véletlenséget nézni. Az antik felfogás nagyon ragaszkodott a sors isteni, törhetetlen, vashatalmához és néha még oda is tévedt, hogy a sors által az egyéni szabad akaratot is megsemmisítve látta..." írja a kislexikon.hu meghatározása. Gondolom már mindannyian találkoztatok a sors kifejezéssel és tudjátok, hogy körülbelül mit értenek alatta az emberek, de sosem árt felfrissíteni az emlékezetünket.
Szóval a sors egy láthatatlan erő, ami meghatározza életünk folyamát, előre megírja, hogy kiket fogunk megismerni, kikbe leszünk szerelmesek, kiket fogunk utálni, és a többi. Vannak akik, ha rossz napjuk van a sors próbájának nevezik azt, a jobb napokat pedig a kegyének. Találkoztam már ilyen személyiségekkel, őszintén szólva érdekes egyik-másik ilyen felfogású ember. Én nem ítélem el őket, de amikor egy hétig hallgatja az ember az ilyesmit (egy táborban voltunk) az kicsit idegesítő. Persze nem ez az ami miatt kialakult bennem az aktuális felfogásom a sorsról, csak, mint érdekességet említem.
Alapjáraton realista ember vagyok, nem szoktam se túl rózsásan, se túl komoran látni a dolgokat. Nem nagyon hiszek a misztikumokban, igencsak kételkedő vagyok az ilyesmikkel kapcsolatban. Az UFO elméleteket sem támogatom. Sokkal jobban szeretem a tudományos oldaláról megközelíteni a dolgokat. Épp ezért van az, hogy minden ilyen megmagyarázhatatlan, láthatatlan hatalomhoz kételkedéssel állok hozzá. Ez alól talán csak Isten kivétel, de erről majd egy másik bejegyzésben.
A sorssal nem sokat foglalkoztam eddig. Mindig azt csináltam amihez kedvem volt, vagy amit csinálnom kellett. Nem gondolkoztam rajta, hogy vajon van-e valami ami eldöntötte előre, hogy nekem ezt kell csinálnom. Szóval közömbös voltam ezzel a témával kapcsolatban. Idővel azonban volt valami, ami megváltoztatta ezt a semleges hozzáállásom. Sokat szoktam beszélgetni az emberekkel, különböző korú és felfogású emberrel volt már szerencsém társalogni. Ennek köszönhetően, sok véleményt hallottam már sok témával kapcsolatban. Másik forrás amiből merítkeztem, az pedig a könyvek világa. Nem szépirodalomra gondolok, sokkal inkább pszichológiával és hasonló témákkal foglalkozó irományokra. Bár ez csak kis része, sokkal többet tett hozzá az, hogy beszélgettem az emberekkel.
Azt vettem észre, hogy nem nagyon szeretjük beismerni, ha hibázunk. Belegondoltam, s régen én is szívesen találtam ki valami mesét, hogy miért nem úgy történtek a dolgok, ahogy azoknak kellett volna, vagy éppen miért füllentetem, ahelyett, hogy bevalljam: hibáztam. Szerencsére ma már változott ez, de nem tagadom: néha még mindig a szőnyeg alá seprem a dolgokat, de már sokkal ritkábban, mint régen. Szóval, ott tartottam, hogy nem szeretjük elismerni, ha hibázunk, ezért inkább valami másra fogjuk a dolgot. Ha nem egy második személyre, ami nem szép dolog, ezzel pedig sokan tisztában is vannak, akkor egy harmadik, rajtunk kívül álló, láthatatlan, ismeretlen erőre hárítjuk a felelősséget. Ilyenkor emlegetjük a sorsot, vagy Istent, vagy ki mit. Ezért, úgy gondolom az egész sors dolgot csak az emberek találták ki, hogy elhárítsák magukról a felelősséget. Lehet régen, gondolok ezalatt ezelőtt pár száz, ezer évre, volt valami magasabb, komolyabb jelentése a szónak, hogy: sors. De úgy néz ki mára már elvesztette ezt a fajta jelentését, mintha lealacsonyodott volna egy egyszerű kifogás szintjére. Talán ez az oka, hogy én nem hiszek benne.

Szóval én ezt gondolom a sorsról. A végére hagytam, azt a két mondatot, amivel általában bárkinek le szoktam festeni a véleményem a sorssal kapcsolatban: Szerintem nincs sors, csak végtelen mennyiségű emberi hülyeség és ostobaság, és a makacsság, ami nem engedi, hogy elismerjük: hibáztunk. Könnyebb hát a sorsa fogni minden hibánkat, nem pedig megkeresni azt, hogy hol is rontottuk el.

May062012

Cél

Tegnap megnéztem a Leleményes Hugo című filmet. Remek alkotásról van szó, nem csoda, hogy több Oscar-díjat is bezsebelt. Martin Scorsese remek filmet csinált és a színészek is csodálatos munkát végeztek. Nem fogok kitérni a történetre, de ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg. Nem egy könnyed, délután, popcornpusztító filmre készülj kedves olvasó. Ez egy komoly, mondanivalóval rendelkező műalkotás.
A filmben volt egy rész, amikor Hugo (egy kisfiú, akinek az apja órásmester volt, de meghalt), arról beszél, hogy is látja a világot. Szerinte az egész világ egy nagy gép, az emberek pedig alkatrészek és egy géphez sosem adnak alkatrészeket. Pont ezért minden embernek célja van, senki sem hasztalan. Csak meg kell találnunk, mi a célunk.

A filmnek ezen  része ihlette mai bejegyzésemet.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy mi értelme van a létünknek. Pontosan miért is vagyunk mi? Miért van tudatunk, ami sokkal fejlettebb az állatokénál? És hasonló kérdések garmadája cikázott a fejemben, mikor ez eszembe jutott. Végül pedig a természet adta meg a választ kérdéseimre. Persze kellett egy kis segítség is hozzá, hogy észrevegyem ezt. Segítség alatt az ókor filozófiáját értem. Sok érdekes dologra jöttek rá az ókori görög gondolkodók és hálásak lehetünk, hogy, ha nem is olyan sok, de éppen elég gondolatok és írásuk maradt fent. Kicsit eltértem a tárgytól. Szóval, az ókori görög filozófusok voltak azok akik rávilágítottak arra (pontos nevet, most nem mondok, mert ahhoz elő kéne kotorni a filozófia történelemről szóló könyvem), hogy a természetben mindenek célja van. Célja van az esőnek, a napsütésnek, a téli hidegnek és a nyári forróságnak, egyszóval mindenek. Ha pedig a természeti jelenségeknek célja van, miért ne lenne az embereknek is? Így jutottam el ahhoz a következtetéshez, hogy nekünk is van feladatunk.
Az alap már meg van, most már lehet rá építeni. Következő megválaszolandó kérdés: Mi a célunk? Ez azonban, olyan kérdés amire magunknak kell megtalálnunk a választ. De bizony ám, nem könnyű. Legnagyobb baj talán az, hogy senki sem segíthet ebben nekünk. Talán terelgethetnek minket egy bizonyos irányba, de nem jelenthetik ki, hogy nekünk ez vagy ez a célunk, a feladatunk, ami miatt vagyunk.
Nekem erre van egy egész megoldásom, ami szerintem egész helytálló. Csináld azt amit szeretsz. Ha azt csinálod amit szeretsz, akkor azt valószínűleg jól is csinálod. Amit pedig az ember jól csinál és szeret, azt élvezettel lehet csinálni. Szóval csak tedd amit szeretsz. Lehet, pont azért vagy, hogy abban légy a legjobb, vagy miközben azt csinálod amit szeretsz, rájössz, hogy mi is a célod.
Kicsit kusza egy gondolatmenet, ezzel én is tisztában vagyok, de remélem érted kedves olvasó.

És, hogy azért mégse kelljen összetörnöd az összes agytekervényed, itt a végén a tipp: Csináld azt amit szeretsz, mert annál semmi sem lehet jobb. (Talán ez az egy mondat összefoglalja az egész bejegyzésem mondandóját :D )

May032012

Vélemény és harag

Ma szeretnék megosztani veled kedves olvasó egy olyan dolgot ami velem történt meg. Remélem nem foglak untatni vele, ha mégis, akkor csak arra kérlek a végén a két tanácsot olvasd el. Szerintem érdemes elgondolkozni rajta.

Nem is tudom igazából hol kéne elkezdjem. Talán az elején kéne.
Tavaly megismerkedtem egy lánnyal, kedves teremtés. Elég jól kijöttünk, talán azt is mondhatnánk, hogy igen jó barátok lettünk. Én mégsem elégedtem meg ennyivel, szerettem volna több lenni neki, mint barát. Nem pusztán kedvtelésből, hanem mert olyan érzéseket tápláltam iránta, amik többet kívántak meg barátságnál. Szerettem őt, úgy igazán.
Fél évig udvaroltam neki, hosszú idő, de talán megérte, nem tudom. Március végéig elég sok minden történt. Volt mikor eltávolodtunk egymástól, volt mikor közelebb kerültünk. Végül egy szép tavaszi napon elmondtam neki, hogy mit is érzek és mit gondolok kettőnkről. Azért vártam ilyen sokat, mert én sem tudtam pontosan, hogy mit is akarok és, hogy akarom-e igazán ezt az egészet. Viszonylag jól sikerült a kis cseveje, a végeredmény legalábbis kedvező volt számomra. Összejöttünk, együtt voltunk, jó volt. Igazán szerettem őt. Hogy ő is engem? Nem tudom. Utólag könnyű okosnak lenni. A legjobb szerintem ha erre a kérdésre a válasz megmarad ismeretlennek számomra. Mindig megpróbáltam a legjobbat adni neki, mindig udvarias voltam, kedves, nem kértem soha többet, mint amennyit adott, de így is boldog voltam. Gondolhatod kedves olvasó, hogy csak magamat szeretném jó színben feltüntetni. Nem, őszintén írok neked, nincs okom hazudni, ezt szerintem te is belátod. Majd volt egy hosszabb időszak, mikor nem találkozhattunk. Nekem nagyon hiányzott, folyamatosan rá gondoltam, úgy éreztem nem is élek igazán ha nem vagyok vele. Mikor végre találkozhattunk, nagyon boldog voltam, de ő úgy tett, mintha nem lenne közöttünk semmi.  Sosem volt olyan, hogy oda jöjjön hozzám (egy iskolába járunk) és megkérdezze, hogy vagyok, egyáltalán érdeklődjön felőlem egy kicsit. Nem azt mondom, hogy mindig neki kellett volna jönnie, hisz mégis én vagyok a fiú, s oda is mentem hozzá amikor csak tudtam, hogy megtudakoljam mi van vele, de ő egyszer sem tette ezt meg. Mondta, hogy most vannak gondjai a családban, megértem, az ilyen helyzetek sosem jók és sosem könnyűek, de szerintem ettől még lehet szánni egy-két percet a másikra, ha már állítólag szereted őt. Ez így ment egy hétig, végül pénteken sikerült meggyőzem, hogy sétáljunk egyet. Azt reméltem végre megbeszélhetjük a dolgokat, talán kicsit sikerül felvidítanom is. Sajnos nem jött össze a dolog. Jó párszor ok nélkül nekem támadt verbálisan, s volt mikor alapjaiban kritizálta a mentalitásom amivel a világhoz állok. Szabad, nem az zavar, hogy megtette, az ahogyan tette. Mind hangneme, mind a szavak miket használt, arról árulkodott, hogy én vérig sértettem őt, azzal amit gondolok. Ez nekem nagyon rosszul esett. Főleg azért, mert én tiszteletben tartom mások véleményét, gondolatait, felfogását, még akkor is a komoly ellenszenvet táplálok iránta.
Ezek után már nem beszéltünk, sőt azóta nem beszélünk. Egyszer váltottunk vagy két szót, de akkor is csak kimondtuk azt, amit már mind a ketten rég tudtunk. Ez nem fog működni kettőnk között, szóval ne is erőltessük.
Most gondolom szomorúnak kéne lennem,, mert ez lett a vége, egy kicsit az is vagyok. De nem olyan szinten, hogy elborítsa ez az érzés az agyamat és gyászoljam ami elmúlt. Sokkal inkább vagyok csalódott. Csalódtam egy olyan emberben, akihez mindig mérhetetlen türelemmel és jóindulattal viszonyultam, meghallgattam őt, odafigyeltem rá, mit szeretne, tiszteletben tartottam a kéréseit, a véleményét, a gondolatait. Ő pedig egyszerűen nekem támadott. Ha legalább azt tudnám miért, vagy mivel adtam rá okot, hogy ezt kaptam cserébe. De nem tudom, nem mondta meg, bár az az érzésem: igazán ő se tudja. Alapjába véve mégis boldog vagyok. Örülök neki, hogy volt egy időszak mikor boldog lehettem valakivel, volt valaki aki nem utasította vissza a szeretetem.
Nem haragszom rá, sőt, kívánom neki, hogy legyen hosszú és boldog élete. Találja meg azt a fiút akivel majd leélheti az életét, legyen sikeres abban amit csinál, legyen családja. Egyszerűen legyen boldog. Emellett köszönettel tartozom neki. Hálás vagyok azokért a csodálatos órákért, napokért amikkel megajándékozott engem.

Így a végén csak annyit szeretnék tanácsolni neked kedves olvasó: Mindig tartsd tiszteletben mások véleményét és világfelfogását, ha ellene vagy, közöld vele nyugodtan, ha az egyén képes normálisan hozzáállni a dolgokhoz és te képes vagy barátságosan, kedvesen kifejteni neki, hogy mi a gondod az ő mentalitásával, akkor meg lehet beszélni az ilyesmit civilizáltan.
Másik tipp: Ne haragudj egy volt kedvesedre, inkább gondolj azokra a szép dolgokra amiket együtt éltetek át. Charlotte Bronte mondta: "Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj." 

1, 2  Next page